SZÜLÉSFELKÉSZÍTÉS

Dúlai támogatás a várandósság alatt:

A várandós időszak a látványos testi átalakulások mellett lelkieket is hoz, ami az előszobája annak a nagymértékű változásnak, amit az anyaság jelent (s nem csak az első gyermeknél, az újabb gyerekekkel is új család születik). Hogy ezeket a folyamatokat tudatosabban, magabiztosabban élhesse meg, a várandós nőnek gyakran szüksége van ezeknek az érzéseknek az átbeszélésére, hogy megtalálja a saját válaszait. Ez egy egyészséges folyamat, és az anya annál inkább megerősödik benne, minél inkább a saját útján érkezik el a saját válaszaihoz. Ebben segíthet a dúla értő figyelme és kérdése.

Beszélgetéseink alatt segíteni szeretnélek, hogy felkészülhess a szülésre, és annak körülményeire, hogy a várandósság alatt, és később majd a szüléssel kapcsolatban is, tájékozott döntéseket tudj hozni. Felkészülésünk az élettani folyamatokat és az azok során felmerülő érzéseket is érinti, így később a szülés folyamán ezek kevésbé lesznek ismeretlenek, félelmetesek. A kórházi körülmények közötti szülésre való felkészüléshez hozzá tartozik azoknak a sokszor rutinszerű beavatkozásoknak az ismerete is, melyek ott előfordulhatnak, így nyugodtabb körülmények között beszélhetjük meg ezek előnyeit és/vagy hátrányait, és készülhetsz föl a tudatos döntéshozatalra ezekkel kapcsolatban. Egyes eljárások (pl. gátmetszés) elkerülésének módjait is megbeszélhetjük (és azokat a ritka eseteket, amikor mégis szükség lehet rájuk, hogy akkor is biztos lehess benne, hogy ez a legjobb döntés).

Fontos igény szokott lenni az édesanyák részéről, hogy rugalmas szülési tervet is készítsünk, ami vezérfonalat ad a többi kísérő kezébe a szülés alatt.

A beszélgetések alatt én is jobban megismerlek, így az az igény, hogy „azt is tudjam, amit nem mondasz ki”, sokkal inkább megvalósulhat, de még inkább az, hogy így már jóval előbb megtudhatom, hogy mire vágysz a szüléssel kapcsolatban a körülötted lévőktől.

Apák felkészítése:

Az apák is sok-sok változást tapasztalnak. Számukra általában az a fontos, hogy ismerjék azokat az élettani folyamatokat, amik mentén el tudnak igazodni az adott helyzetben – ők így tudnak felelős döntéseket hozni, vagy támogatni az anya döntéseit. Fontos küldetésemnek érzem, hogy az apák ráébredjenek, hogy bár szerepük akár többé-kevésbé passzív a gyermekvárás és a szülés alatt, mégis nagyon meghatározó a jelenlétük minősége. Semmi sem segíthet többet a nőnek, mint az, ha érzi párja szeretetét, csodálatát, támogatását, és az, hogy az apa ezt megfelelően tudja kinyilvánítani, éreztetni sokszor segítséget igényel. Ezért is fontos a várandósság alatt az ő készülése is.

Mentálhigiénés - személyközpontú módszer a szülésfelkészítésben:

A várandósság alatt sokszor olyan saját születésetekkel kapcsolatos, akár nem is tudatos, félelmek, tapasztalatok jöhetnek elő, amelyek feldolgozásra várnak. Feljöhetnek családi vagy máshonnan eredő sérülések, traumák, a jelenlegi kapcsolatokban lévő problémák. Ezek feldolgozásában is kísérhetlek, hogy kevesebb fájdalommal, és megdolgozva ezeket többé válva léphessetek előre a gyermeketek születése felé. Magam is tapasztaltam azt, amit a bábák gyakran mondanak: anyává válni több évnyi terápiás munkával ér fel. Éppen ezért is végeztem el a mentálhigiénés segítő szakember képzést, hogy ebben a folyamatban is méltó módon kísérhesselek Titeket.

Egyéb témák:

Bár legtöbbször a szülés van a fókuszban és a várandósság testi-lelki változásai, amikor a dúládat megkeresed, más fontos témák is előkerülnek, melyek a babád szempontjából fontosak:

  • A babád érkezésének körülményei, a gyengéd születés jelentősége az első külvilági tapasztalatként.
  • Babád legfontosabb igényei, a biztonságos kötődés segítése.
  • A szoptatás jelentősége és tejtermelés jellemzői.
  • A korai gyerekágy testi-lelki jellemzői és a rákészülés erre az időszakra.
  • A testvérek felkészítése a szülésre és az új családtagra.
  • Családdá-szülővé válás: minták és szerepek.
  • Normatív krízis a párkapcsolatban a családdá váláskor.
  • ... és bármi, ami még fontos lehet Neked.

Dúlai támogatás a szülésnél:

A dúla, mint bármely segítő szerepe a felkészülés alatt az, hogy a magára irányuló igényt minimalizálja. Ez a szülés szempontjából szerintem azt jelenti, hogy az a jó felkészülés/felkészítés, ha nélkülem is jól, biztonságban érzi magát a család a beszélgetéseink után. A dúla szerepe azonban annyiban tér el a többi segítő szakmáétól ilyen téren, hogy a szülés, mint módosult tudatállapot, igényli a folyamatos kísérést (ennek a hatását csak fokozza a köztünk kialakuló kapcsolat, a várandósság alatt már feldolgozott érzések). Éppen ezért, igyekszem a helyettes dúlá(ka)t is bemutatni a várandósság alatt, akik abban az esetben, ha én bármiért nem tudnék menni, segíthetnek Téged a folyamatos jelenlétükkel.

A vajúdás megindulásakor általában már mindenki biztos abban, hogy „ez az”. Azért jólesik ezt megbeszélni és ilyenkor általában el is döntitek, hogy mikor szeretnétek, ha szeretnétek, hogy már én is jelen legyek. Sokan az első órákban még egyedül szeretnének lenni a párjukkal, és csak előrehaladottabb vajúdásnál kérik majd, hogy menjek. Intézményi szülés esetén általában (ha van, akkor) a szülésznővel közösen egyeztetve, de leginkább a te érzésed alapján indulunk el. Addig is nagyon fontos, hogy a kísérők (apa is) segítsenek Téged abban, hogy pihenj, töltődj, biztonságban-szeretve érezd magad.

A szülés alatt igény szerint természetes fájdalomcsillapító módszerekkel (borogatás, masszírozás…) segítek abban, hogy ellazultabban, kevésbé fájónak-fárasztónak érezhesd az összehúzódásokat. Segítek a szülés során felmerülő érzések-gátak feldolgozásában, hogy a saját hormonjaid segítséget nyújthassanak abban, hogy kevésbé érezd az összehúzódások fájdalmát, inkább csak az erejét. Erről még biztosan sokat fogunk beszélgetni!

A szülés többi kísérője felé segítek kommunikálni a kéréseidet – az erre való felkészülést nem lehet eléggé hangsúlyozni, főleg intézményi szülés esetén. Érzésem szerint ez az egyik legfontosabb pontja a jó szülésélménynek a mai magyar viszonyok között. Ennek jegyében igyekszem barátságos, partneri légkört kialakítani a szülés kísérőivel is.

Az apa a nagyon aktív bevonódástól a passzív megfigyelőig nagyon sokféle szerepben lehet, mindkettőtök érzésétől függ ez. A köztetek lévő kapcsolat, az apák szerető támogatásának segítése a legfontosabb számomra, hogy a folyamatos nyugodt, és a helyzet örömteliségét is megélő jelenlétemmel, és tájékoztatással biztosítsam az apát, és Téged is, hogy “minden rendben van”. Segítem a párod, hogy megélhesse, hogy magabiztos, kompetens résztvevője a szülésnek, és abban is, hogy ne feledkezzen meg a saját szükségleteiről – merjen gondoskodni magáról, akár lelki szinten is: merjen kérni és kérdezni. Igyekszem minél meghittebbé és biztonságosabbá tenni a légkört, hogy méltó módon élhesse meg a Te anyaként történő kiteljesedésed, míg Ő is szép lassan (esetleg újra) apává válik.

A megszülető babád számára is fontos a kísérés, bár ez nagyrészt a szeretett teli várakozást jelenti a számomra a vajúdás alatt, de fontos, hogy a környezet, amibe érkezik kellemes legyen, tompa fényekkel, meleggel, halk-kellemes hangokkal, lágy illatokkal. Az így érkező babák anyukájukon hamarabb megnyugszanak, vagy nyugalmukat el sem vesztik, és nézelődnek, hogy hová is érkeztek.

A család többi tagja is megéli a szülést, sokszor (főleg nő rokonok esetén) saját élmények jönnek fel, amik nehézzé teszik számukra a Te szülésedet (még akár azért is, mert kevesen élhettek meg gyönyörű szülést). Fontos, hogy az ilyen helyzeteket diszkréten, de minél gyorsabban megoldjam a szülő nő körül, és ha erre mód van később segíthessük ennek a feldolgozását.

A dúlahatás-kutatások ertedménye:

Ma már számos orvosi tanulmány áll rendelkezésre, amely a dúlák folyamatos kísérő jelenlétének előnyeit mutatja a szülés alatt. Marshall Klaus amerikai újszülöttgyógyász híres kutatási eredményit és a több kutatást átfogó-feldolgozó Donna Sauls Effects of Labor Support on Mothers, Babies, and Birth Outcomes (Journal of Obstetric Gynecologic & Neonatal Nursing 31(6):733-41, 2002) cikkét ajánlom elsősorban.

Tételesen felsorolva a következőket állapították meg a folyamatos dúlai jelenlét mellett szülő nőknél:

  • Jelentősen csökkent a beavatkozások mennyisége (30-50%).
  • A vajúdás (közel) teljes hosszát érintő vizsgálatok majdnem fele olyan hosszú vajúdási időről számoltak be.
  • Kevésbé volt szükség fájdalomcsillapító orvosi beavatkozásra, melynek mellékhatásai így elkerülhetőek lettek.
  • A beavatkozások csökkenésének pozitív mellékhatásaként a babák hamarabb hagyhatták el a kórházat.
  • A kötődés kialakulásának kezdeti jelei erősebbek voltak, mely a későbbi kapcsolat mellett a szoptatás, erőszakmentes-nevelés szempontjából is jelentős szereppel bír. Később több időt töltöttek a babájukkal, ötödannyi problémájuk volt a baba szoptatásával, egészségével. Hosszútávú követések alapján jobb anyának érezték magukat és a babájukat is „jobb babának” (átlagosnál nyugodtabb, szebb, okosabb…) jellemezték, jobb kapcsolat jellemezte őket.
  • Az anyák kevésbé fájdalmasnak élték meg a szülésüket és többen voltak megelégedettek nőiességükkel, teljesítőképességükkel.
  • A szülést követően többen voltak megelégedve a partnerkapcsolatukkal.

Arra vonatkozólag is történtek vizsgálatok, hogy a dúla jelenléte időszakosan is elegendő-e (mint ahogy a kórházakban a szakszemélyzet sincsen folyamatosan jelen). A vizsgálatok azt mutatták, hogy az időszakos jelenlét nem eredményezi ezeket a pozitív irányú változásokat, vagy csak kismértékben, azaz a segítőnek a folyamatos jelenléte szükséges az anya mellett – ezért vagyunk végig az anya mellett, hacsak ő máshogy nem kéri.

Ezeknek a vizsgálatoknak a nagy része olyan kontrollcsoportokon alapul, ahol a vajúdó nőket kórházba kerülésükkor dúla/dúla nélküli csoportokba osztották (természetesen a beleegyezésükkel), azaz dúlájukkal ott találkoztak először. Ha az anya a dúlával már a váradósság idején bizalmi kapcsolatot alakít ki, illetve a lelki feldolgozásban szaksegítséget kap már a szülést megelőzően, valószínűleg még tovább fokozhatná a „dúlahatást”, szebbé tehetné a szülés, születés élményét is.