BORZA ZSUZSANNA

Borza Zsuzsanna

Egészségfejlesztő Mentálhigiénés szakember, Mindfulness Tréner, Új Medicina Konzulens, Családállító

Elérhetőség:

Hogy mik életünk alakulásának mozgatórugói, már gyermekkorom óta foglalkoztatott.

Azóta folyamatosan képzem magam a lélektan, az önismeret, és az elváltozások, betegségek kialakulásának, valódi okainak, s gyógyításának témájában.

Azt gondolom, a saját tapasztalatok, s fejlődés tesz valakit igazán hitelessé, így hálásan tekintek minden engem, s az életemet érintő tapasztalásért, tanításért. Ezek, s egyfajta szolgálatérzés inspiráltak a leginkább arra, hogy rálépjek erre a csodálatos Útra, s végül mások segítőjévé válhassak. Emellett a számtalan tanulmány és módszer is, amik életem során az utamba kerültek, mind fontos építőkövei annak az egyéni látásmódnak és eszköztárnak, amivel jelenleg segítem a hozzám fordulókat.

Bár egy ideig az orvosi pálya vonzott, a figyelmem végül a pszichológia, a lélektan és az Új Medicina, Biologika felé terelődött. Felismertem ugyanis, hogy a betegség mindig egy jelzés arra, hogy valamilyen értelemben letértünk a helyes útról, lelkünkben diszharmónia alakult ki. A problémáink, nehéz élethelyzeteink, konfliktusaink, betegségeink mind okkal történnek, ezért a valódi gyógyuláshoz vezető út nem a tünet, vagy jel megszüntetésén, hanem a lelkünkben megbújó okok feltárásán át vezet. Ezek sokszor nagyon mélyen, a tudatalattinkban rejtőznek, de akármennyire elnyomjuk néha ezeket magunkban, az igazság mindig felszínre tör. Az élet mindaddig újabb – és újabb helyzet elé állít minket – kényszerítve minket a felismerésre, ezzel lehetőséget adva a valódi gyógyulásra -, amíg végre meg nem tanuljuk a leckét. Olyan ez, mint az iskolában: ha nem érjük el az elégséges szintet, addig nem mehetünk tovább, a következő osztályba.

Úgy gondolom, hogy az akadémikus orvoslás tüneti, felületi kezelése nem kielégítő, nem elegendő, hiszen nem a valódi ok feltárásával és megoldásával foglalkozik, hanem a betegség épp aktuális tüneteinek enyhítésével, megszüntetésével. Nem vizsgálja a betegség valódi okait, a lelket, s emellett a betegséglefutás folyamatait sem, ami két szakaszú, holott ez nélkülözhetetlen ahhoz, hogy valódi és teljes képet kapjunk, és a betegséget megértsük, s ne konzerváljuk, hanem valódi gyógyítás, s gyógyulás történjen.

Hiszem, hogy létezik viszont egy közös metszéspont, ahol megtörténhet az együttműködés az akadémikus orvoslás képviselői és a lelki oldalt képviselő, s az okok feltárásán, s feloldásán munkálkodók között. Az akadémikus orvoslás jelenléte, hatalmas tudása, s beavatkozásai sok esetben nélkülözhetetlenek.

Hiszem, hogy egymást segítve, összefogva együttműködhetünk az emberek tudatosságának növelésében, betegségeink okainak feltárásában, s így betegségeiknek gyógyításában.

Várom tehát szeretettel az orvosi pályán tevékenykedő, együttműködésre nyitott szakemberek jelentkezését.

A mai világ széthúzó erői, s szélsőséges eseményei, állapotai sok kérdést felvetnek kivétel nélkül mindenkiben, így manapság sokan nyitottak már a materialista felfogáson túlmutató lélek központú gondolkodásmódra. Ma már sok-sok módszer, elmélet és hitrendszer tárt karokkal fogadja a válaszokat, s önmagukat kereső, s tudatos gondolkodásra vágyókat. Az elővigyázatlan útkeresők azonban néha elvesznek az elméletek sűrűjében, a spiritualitás útvesztőjében, s akár a tisztánlátásuk is veszélybe kerül.

Küldetésemnek tartom, hogy a tudatosságra, fejlődésre vágyóknak a tiszta, valódi tudást és Igazságokat tegyem elérhetővé, s érthető, logikus analógiákon keresztül mutassam az utat, amerre haladva rátalálnak azokra a felismerésekre, amik által megérthetik, mi miért történik velük, feldolgozhatják, elengedhetik a múltjukat, építhetik személyiségüket, megtalálhatják önmagukat, belső erőiket, céljaikat.

Csodálatos ráébredni, hogy nem rajtunk kívülálló okok irányítják az életünket, hanem minket tanító és építő mozaikokból áll életeseményeink láncolata.

Ha tudunk tudatosan rálátni ezekre, tanulófolyamatok sora tárul fel, amiknek megértése végre megkönnyebbülést, s hálát fog hozni a korábbi áldozatszerepben vergődés helyett.

A kezdeti, magzati tiszta állapot után a számtalan minket ért hatás, feldolgozandó élmény által sok-sok hagymahéj, vagyis a valódi énünket, tisztánlátásunkat, s tudásunkat elhomályosító átmeneti blokk rakódik ránk, amikre tekinthetünk nehézségként, de értékes, minket szolgáló, kikerülhetetlen tanításként is. Ha készen állsz, hogy őszintén, s felelősen szembenézz ezzel a csomaggal, itt az ideje kibontani, s belekukkantani. Hogy miért van erre szükség? Azért, mert az aktuális életesemények, traumák feldolgozása, s a megkönnyebbülést hozó feloldó megoldása gyakran az adott pillanatban elmarad, s félmegoldásként, önvédelmi reakcióként az agyunk a szituációt, s a hozzá kapcsolódó érzelmi kavalkádot a tudatalattiba söpri. Később, életünk során viszont újra – és újra fel fog bukkanni mindaz, amivel még nem néztünk szembe, s élethelyzetek, konfliktusok, sőt, akár betegségeken keresztül is figyelmeztet minket, hogy még valamit nem ismertünk fel, vagy le kell válnunk róla.

A nehéz élethelyzetek, lelki állapotok, és testi tünetek is gyakran csak a jéghegy csúcsa, a felszín alatt igen gyakran a láthatónál sokkal nagyobb, mélyebb dolgok húzódnak.

A leglényegesebb tényezők, melyekkel érdemes foglalkozni, ha az élethelyzeteink, érzelmi állapotunk okait keressünk, s szeretnénk tudatalattink tartalmaihoz hozzáférni, hogy feloldjuk azokat:

  • fogantatásunk, magzati korunk alatt rögzített érzelmek, félelmek oldása, (a fogantatásunk előtti, szüleink által megélt 9 hónap is lényeges)
  • születésélményünk feldolgozása
  • a szüleink által kapott „csomag” (viselkedésminták, neveltetés, sérelmek) kibontása, felülvizsgálata, s ha kell, elengedése, saját, új minták létrehozása
  • egy éves korunkig tapasztalt élmények, érzelmek vizsgálata, oldása
  • életünk drámai eseményeinek feldolgozása (egy éves korunktól a jelenig), megbocsájtások, elengedések által a múlt terhei alól felszabadulni
  • előfordulhat továbbá, hogy több generációra visszamenőleg az őseink megoldatlan konfliktusainak emlékprogramja fut bennünk, így érdemes ebben a témában is belemélyedni, s az összefüggések megtalálásával hatástalanítani ezeket, s felszabadulva élni a saját életünket

Fontos tudni, hogy egy éves korunkig a szüleink problémájára úgy emlékszünk, tekintünk, mintha a sajátunk lenne, illetve a családunk többgenerációs múltjában is keringhetnek ránk ható lelki hatások, tisztázatlan dolgok. Ha most ezek tőlünk független tényezőknek tűnnek is, ez nincs így, hisz minden, amibe belecsöppenünk, amit megélünk, minket tanító, tehát vállalt helyzet. A felelősség minden esetben a miénk. A mozaikokat kirakosgatni viszont érdemes és szükségszerű is, mert

„Amire nem válunk tudatossá, az hajlamos sorsként visszatérni”. /Jung/

A fizikai tünetek és viselkedészavarok mögött meghúzódó érzelmi konfliktusok feltárása egy hihetetlenül izgalmas út, gyere, vágjunk bele!

Leggyakrabban alkalmazott ismeretek, módszerek:

  • Pszichológia, parapszichológia
  • Új (Germán) Medicina, Biologika
  • Recall Healing
  • Családállítás

Szeretettel várok Mindenkit!